Elkészült a szentesi kórház új sürgősségi szárnya

Elkészült a szentesi Dr. Bugyi István Kórház új sürgősségi szárnya, az épületben már ezen a héten fogadnak pácienseket. Az intézmény sürgősségi betegellátó osztályának fejlesztéséhez kapcsolódó kivitelezési munkálatokat tavaly szeptemberben kezdte meg a legjobb ajánlatot tevő KÉSZ Zrt. A 478 négyzetméteres új szárny a TIOP (Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program) uniós pályázatán nyert 476 millió forint támogatás felhasználásával kerül kialakításra.
A beruházás első fázisa a végéhez közeledik, amikor az intézmény új sürgősségi épületének kialakítása lezárul, mely lehetővé teszi a sürgősségi osztály átköltözését, és a régi részleg felújítását. Ebből az alkalomból ünnepélyes, sajtónyilvános helyszínbejárásra került sor 2011. február 1-jén.
A rendezvényt Baráth Lajos főigazgató nyitotta meg, majd Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke méltatta a térség korszerűbb betegellátását lehetővé tevő beruházást. A KÉSZ Zrt. képviseletében Kondorosi Péter létesítményfelelős köszöntötte a megjelenteket, majd a meghívott vendégeket Halász Oszkár, a sürgősségi osztály főorvosa vezette körbe. Az új szárny falai között sürgősségi belgyógyászati és sebészeti- traumatológiai, valamint sürgősségi gyermek ambuláns ellátás folyik majd. Emellett 6 darab megfigyelő fektető és 2 intenzív megfigyelő ágy, illetve egy sürgősségi műtő és egy sokktalanító is működik majd, valamint a helikopter leszállóhelyet kompletté, éjjel-nappal használhatóvá alakítják. A projekt várhatóan 2011 augusztusában zárul.

KÉSZ Holding Zrt.

Központ - KÉSZ Mester Irodaház

1095 Budapest, Mester u. 87.
Telefon: +36 1 4766 900
Fax: +36 76 801 500
E-mail: info@keszholding.hu

Telephely - KÉSZ Ipari Park
6000 Kecskemét, Izsáki út 6.
Központi telefon: +36 76 515 200
Fax: +36 76 515 298
E-mail: info@keszholding.hu